A KÖNYVTÁR TUDÁS-ESÉLY MINDEN-KOR

A  Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül az EFOP-3.7.3-16-2017-00300 azonosító számú

A KÖNYVTÁR TUDÁS-ESÉLY MINDEN-KOR

című projektje 49.104.705 Ft támogatásban részesült, 100 % támogatási intenzitással.

 

 

A projekt tartalma:

Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár kiemelt tevékenységének tekinti az egész életen át tartó tanulás feltételeinek, szolgáltatásainak továbbfejlesztését. Jelen pályázat segítségével a korábbiakhoz képest lényegesen több tanulási program kialakítását célozzuk meg, ugyanakkor olyan használói rétegek felé fordulunk, akik kiszorultak a hagyományos képző intézményekből. A projektet konzorciumi formában valósítjuk meg, partnerünk a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár.  A bevonni szándékozott célcsoportok: munkanélküli háztartásban élők; érettségizett, szakképesítéssel nem rendelkezők; pályakezdő munkanélküli fiatalok; egyetlen felnőttből álló háztartásban élő, gyermekeket eltartó résztvevők; fogyatékossággal élők; hajléktalan vagy lakhatási problémával küzdő, marginalizálódott személyek; GYED-en vagy GYES-en lévők; kisebbséghez tartozó személyek; intézményekben élők. A célcsoportok sokfélesége hozzájárul a projekt eredményességéhez és kiegyensúlyozottságához. A projektben Bács-Kiskun megye több településének lakossága vehet részt a különböző tanulási formákban történő képzéseken. A projektben 3 év alatt 28 tanulási programot terveztünk meg 2560 órában, összesen 750 részvevővel, ebből a hátrányos helyzetűek száma 653 fő, arányuk 87%. A bevonni kívánt munkanélküliek száma 24 fő, inaktívak (GYES-en, GYED-en lévők, börtönben élők) száma 442 fő. A projekt keretében különböző tanulási tematika kidolgozását és megvalósítását tervezzük:
Angol nyelvi képzés – heti szakkör olyan fontos ismeretanyag elsajátítására ad lehetőséget, amely az újra munkába állást, vagy az új munkahely megtalálását teszi eredményesebbé. A kezdő tanfolyamot eredményesen elvégzők haladó kurzuson tanulhatnak tovább.
Cigánymesék – havi szakkör egy kisebbség néprajzi értékeit dolgozza fel a vizuális nevelés eszközeivel.
Egyedül is megy? – havi szakkör az egyedülállók problémáinak leküzdésében szeretne eredményt elérni, befolyásolva a család életminőségének javítását.
Együtténeklők – művészeti csoport a kóruséneklés közösségépítő erejét kihasználva fejleszti a zenei kompetenciákat három éven keresztül évente megújuló tartalommal.
Az élet iskolája – havi szakkör a fogvatartottak szocializálási hiányosságait igyekszik felszámolni.
Hangszerkaland – havi szakkör a zenei kompetenciákon túl az érzelmi intelligencia fejlesztését is eredményezi.
Készíts magad textiljátékot! – havi szakkör keretében a GYED-en vagy GYES-en lévő kismamáknak kínálunk tanulási lehetőséget a kreatív varrás alapjainak elsajátítására.
Lovári nyelvi képzés – heti szakkör hiánypótló tartalmat kínál, amely a kisebbségi és a többségi társadalom számára is hasznos, új kommunikációs lehetőséget biztosít.
Mondókázó kismamáknak – heti illetve havi szakkörön játékos formában tanítjuk a kismamákat versekre, gyerekdalokra, höcögtetőkre, mondókákra több helyszínen, három éven át évente megújuló tematika alapján.
Szülők iskolája – havi szakkör keretében diszlexiás fejlesztő játékokat, otthoni környezetben is gyakorolható, érdekes feladattípusokat, módszereket tanítunk meg a szülőknek.
Életvezetési tanácsok – havi szakkör a lakhatással nem rendelkezőket segíti az eredményesebb életvezetés módjainak megismertetésével. Pszichológiai tréning – havi szakkörön segítséget nyújtunk az önértékeléshez, a hatékonyabb személyközpontú kommunikációhoz, a különféle családi szerepekhez, a problémakezeléshez.
Színe-java – havi szakkör a színezés tevékenység gyakorlásával járul hozzá a résztvevők mentális állapotának javításához.
Gyógyító irodalom – havi szakkör biblioterápiás képzés, melynek célkitűzése az emberi kapcsolatok előmozdítása, szociabilitás erősítése, közösségi érzékenyítés, önismeret fejlesztés, kommunikációs készségek fejlesztése.
Helyben a segítség – foglalkozássorozat a szociális hátrányok leküzdésében segít a célcsoport életkorához igazított tanulási programmal, digitális kompetenciafejlesztéssel.
Okosodj a könyvtárral! – havi szakkör egy hátrányos társadalmi csoport, a látáskorlátozottak technológiaismereti hátrányát szünteti meg.
Tűzpiros kígyócska – havi szakkör a roma társadalom kultúrtörténeti és néprajzi hagyományait, értékeit mutatja be elsősorban irodalmi élményekből kiindulva.
Utazók a könyvtárban – ismeretterjesztő előadássorozat a világ épített és természeti környezetét, kultúráját, szokásait, sokszínűségét tárja fel.
Sokszemközt – kompetenciafejlesztő szaktábor lehetőséget biztosít az intenzív önismereti, közösségépítő és kreativitásfejlesztő foglalkozások megvalósításának.

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2020. december 31.


 

SAJTÓMEGJELENÉSEK:

Utazók a könyvtárban. Kecskemét. Csütörtökön folytatódik az Utazók a könyvtárban című
előadás-sorozat. : [Hír] / P. Zs. – (Programsoroló)
In:  Petőfi népe. – 73. évf.  19. sz. (2018. jan. 23.), p. 5.
Alkoholtilalom alatt álló vidéken termett a híres bornak való szőlő [elektronikus dok. ] / Koós Kata
In:  Baon.hu.  – (2018. jan. 31.)
A Katona József Könyvtár Utazók Klubjának a vendége Szabó Tamás  pszichológus, világutazó volt.
Egyedül is megy? – Programsorozat elvált szülőknek [elektronikus dok.].
In:  Hiros.hu. – (2018.03.01.)
A Katona József Könyvtárban tartják az ingyenes havi programot az érdeklődőknek.
Legutóbb Patagóniát szelte át a két világjáró motoros : Megérkezésükkor a lefoglalt épületük
ablakain tucatnyi gyerek dugta ki a fejét / Horváth Péter
In:  Petőfi népe. – 73. évf.  77. sz. (2018. ápr. 4. szerda), p. 6.
A megyei könyvtár Utazók a könyvtárban előadás-sorozatának újabb előadása.
Legutóbb Patagóniát szelte át a két világjáró motoros [elektronikus dok.] / Horváth Péter
In:  Baon.hu. – (2018. 04. 07.)
A megyei könyvtár Utazók a könyvtárban előadás-sorozatának újabb előadása.
Kétszer is túrázott az esőerdőben a kecskeméti házaspár [elektronikus dok.] /Horváth Péter
In:  Baon.hu. – (2018. 05. 08.)
Az amazonasi esőerdőben tett kalandozásairól mesélt dr. Neszt Judit és férje, Antalfalvi János az Utazók a könyvtárban című turisztikai ismeretterjesztő előadáson, a Katona József Könyvtárban.
Kétszer jártak az Édenkertben : Jaguárok portyáztak az erdőben, mérges kígyók, skorpiók lapulnak az út mentén / Horváth Péter
In:  Petőfi népe. – 73. évf.  105. sz. (2018. máj. 8. kedd), p. 5.
Dr. Neszt Judit és férje, Antalfalvi János az Utazók a könyvtárban című turisztikai ismeretterjesztő előadáson tartott előadást a Katona József Könyvtárban.
Hangszerkaland. Kecskemét. Kedden 17 órakor folytatódik a Hangszerkaland a Katona József Könyvtárban, melyet Kuna Lajos harsona- és rézfúvós tanár tart [Hír].
In:  Petőfi népe. – 73. évf.  133. sz. (2018. jún. 11. hétfő), p. 5.
Hangszerkalandoztak a Katona József Könyvtárban [elektronikus dok. ].
In:  Hírös.hu. – (2018.07.08.)
Dr. Ittzés Tamás hegedűművész, egyetemi docens tartott előadást.
Hírös Hírek : Mesekuckó

.

In:  Kecskemetitv.hu. – (2018. máj. 25.)
Átadták a Katona József Könyvtár meseszobáját a Katona József Könyvtár gyermekrészlegében.
Mesekuckó.
In:  Kecskeméti lapok. – 114. évf. 10. sz. (2018. máj. 31.), p. 3.
Átadták a Katona József Könyvtár gyermekrészlegének meseszobáját.
Alkoholtilalom alatt álló vidéken termett a híres bornak való szőlő : A perzsaszőnyegek hazájába kalauzolta közönségét a pszichológus-világutazó / Koós Kata. – Fotó
In:  Petőfi népe. – 73. évf.  26. sz. (2018. jan. 31. szerda), p. 6.
Irántól Perzsiáig – Utazás egy háromezer éves birodalomban címmel tartott előadást Szabó Tamás pszichológus-világutazó a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban .
Franciaország sajátosságait vette górcső alá / Koós Kata
In: Petőfi népe. – 74. évf.  121. sz. (2019. máj. 27. hétfő), p. 5.
Soós Eszter Petronella kecskeméti származású politológus a Katona József Könyvtár Utazók a könyvtárban ismeretterjesztő sorozatának előadója volt.
A gésák földjére kalauzolta el a megyei könyvtár közönségét [elektronikus dok. ] / Koós Kata
In: Baon.hu.  – (2019. aug. 13.)
A könyvtár utazók klubjának múlt heti előadását Gruber László pedagógus tartotta meg.
A gésák földjére kalauzolta el a megyei könyvtár a közönségét / Koós Kata
In: Petőfi népe. – 74. évf.  187. sz. (2019. aug. 13. kedd), p. 5.
Kecskemét. Csütörtökön 17 órakor folytatódik az Utazók a könyvtárban sorozat a Katona József megyei könyvtárban … : [Hír] / S. H.
In: Petőfi népe. – 74. évf.  260. sz. (2019. nov. 9. szombat), p. 5.

 

Author: bacacacacca