Dr. Svébis Mihály 1953-ban született, a pest megyei Újhartyánban. Édesapja főkönyvelő volt, édesanyja adminisztrátorként dolgozott.
1972-ben, a kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett kitűnő eredménnyel, majd 1980-ban a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán vette át orvosdoktori diplomáját cum laude minősítéssel.
Az oklevél megszerzése után visszakerült Kecskemétre a megyei kórházba. Időközben szakvizsgát tett sebészetből (1984), valamint plasztikai- és égési sebészetből (1990), tovább képezte magát Franciaországban és az USA-ban, később megszerezte az egészségügyi menedzsment-szakértői diplomát is.
1988-ban adjunktusi, 1992-ben főorvosi kinevezést kapott. 1993 decemberétől 2000. május 31-ig a kórház központi műtőjének vezetője. 1994. január 24-én beválasztották az intézményt vezető tanácsadó testületbe. 1997 júliusától orvos-igazgató, 2006 júliusától előbb megbízott-, majd kinevezett főigazgató. 2000 júniusától vezeti az általános sebészeti osztályt. Szakmájában megkülönböztetett figyelmet fordít a coloproctologiai műtétek, sebészeti varrógépek használata, minimálisan invazív sebészeti módszerek, plasztikai sebészeti műtétek iránt. Főigazgatói munkája mellett is műtéteket végez és éjszakai ügyeleteket vállal, nem akar lemondani a gyógyításról sem.
2012. augusztus 1-től ismét a megyei kórház kinevezett főigazgatója, 5 éves időtartamra.
Több szakmai és tudományos szervezetnek és testületnek tagja, így például a Szakmai Kollégium Általános Sebészet Tagozatának, a Magyar Sebész Társaság vezetőségének, valamint a Kórházszövetség elnökségének.
Nős, felesége dr. Svébisné Juhász Márta, a Kecskeméti Református Egyházközség SION Nyugdíjas Ház és Gondozási Központ igazgatója. Négy gyermekük van.
Elismerései, kitüntetései:
Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért Díj (1999)
Kecskemét Város Díszpolgára (2002)
Pro Sanitate kitüntetés (2005)
Újhartyán Díszpolgára (2009)
Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztje kitüntetés (2011)
Bács-Kiskun Megyéért Díj (2012)
Önálló cikkei, tanulmányai:
Struktúraátalakítás, tervezés és ehhez hangolt finanszírozás
In: Kórház. – 5. sz. (2010), p. 16.
Társszerzőként megjelent írásai:
Az angiodysplasia mint vérzésforrás / Vajda Kornél, Svébis Mihály
In: Orvosi Hetilap. – 138. évf. 6. sz. (1997), p. 355-357.
Axillarisan recidíváló emlőrákok klinikopatológiai elemzése / Cserni Gábor, Svébis Mihály, Szűcs Miklós
In: Orvosi Hetilap. – 141. évf. 50. sz. (2000), p. 2711-2715.
Intraabdominalis sclerotisáló panniculitis : Malignitást utánozni képes myofibroblast-proliferáció / Cserni Gábor, Orosz Zsolt, Svébis Mihály
In: Orvosi Hetilap. – 142. évf. 6. sz. (2001), p. 273-276.
Minimálisan invazív módszerrel végzett, lép autotranszplantált beteg posztoperatív követésére alkalmazott képalkotó eljárásokkal nyert kezdeti tapasztalataink. Esetismertetés / Svébis Mihály, Pap-Szekeres József, Venczel László, Gera László, Rajtár Mária, Sinkó Mária, Furka István, Mikó Irén
In: Magyar Sebészet. – 58. évf. 2. sz. (2005), p. 80-83.
A neoadjuváns, avagy primer szisztémás kemoterápia eredményei és az ezt követő emlőmegtartó műtétek aránya a lokoregionálisan előrehaladott emlőrákos betegeknél / Maráz Róbert, Boross Gábor, Svébis Mihály, Gyánti Rita, Vízhányó Rita, Hajnal Lajos, Markó László, Szűcs Miklós, Ambrózay Éva, Lőrincz Margit
In: Magyar Sebészet. – 58. évf. 4. sz. (2005), p. 225-232.
Az emlőrák nyirokcsomóáttételeinek meghatározása az őrszemnyirokcsomó eltávolításával – az őrszemnyirokcsomó szövettana / Cserni Gábor, Bori Rita, Boross Gábor, Svébis Mihály, Rajtár Mária
In: Nőgyógyászati onkológia. – 10. évf. 1. sz. (2005), p. 10-21.
Részleges bélelzáródást okozó submucosus lipoma / Svébis Mihály, Bori Rita, Kocsis Lajos, Pap-Szekeres József, Cserni Gábor
In: LAM Lege Artis Medicinae. – 15. évf. 10. sz. (2005), p. 750-752.
Extraabdominalisan átültetett cseplesz lebeny mikrocirkulációjának intraoperatív vizsgálata laser Doppler flowmetria segítségével kutyán / Svébis Mihály, Pap-Szekeres József, Pető Katalin, Németh Norbert, Cserni Gábor, Furka István, Cserni Tamás, Bráth Endre, Mikó Irén
In: Magyar Sebészet. – 58. évf. 2. sz. (2005), p. 116-119.
Őrszemnyirokcsomó-biopszia in situ emlőrákban. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházának tapasztalatai és irodalmi összefoglalás / Csernai Gábor, Boross Gábor, Maráz Róbert, Rajtár Mária, Ambrózay Éva, Bori Rita, Sinkó Mária, Svébis Mihály
In: Magyar Sebészet. – 59. évf. 3. sz. (2006), p. 164-172.
Tévesen azonosított szinkrón vastagbélrák esete / Cserni Gábor, Bori Rita, Oláh Csaba, Hausinger Péter, Tusa Magdolna, Markó László, Svébis Mihály
In: LAM Lege Artis Medicinae. – 17. évf. 12. sz. (2007), p. 883-887.
A hónalji nyirokcsomók további érintettségére vonatkozó modellek elemzése kisméretű (≤15 mm) őrszemnyirokcsomó-áttétes emlőrákokba / Cserni Gábor, Bori Rita, Sejben István, Boross Gábor, Maráz Róbert, Svébis Mihály, Rajtár Mária, Eliza Wolde Tekle, Ambrózay Éva
In: Orvosi Hetilap – 150. évf. 48. sz. (2009), p. 2182-2188.
A vastagbél papillaris struktúrájú, áttéti rákja / Cserni Gábor, Bori Rita, Fekete Katalin, Oláh Csaba, Svébis Mihály, Kovács Katalin, Szűcs Miklós
In: LAM Lege Artis Medicinae. – 19. évf. 3. sz. (2009), p. 211-217. Teljes szöveg >>
Aspergillus peritonitis esete / Patyi Márta, Svébis Mihály
In: Magyar Sebészet. – 63. évf. 6. sz. (2010), p. 384-386.
Róla szóló irodalom:
A díszpolgár
In: Kecskeméti lapok. – 98. évf. 26. sz. (2002. júl. 4.), p. 1., 2.
Díszpolgárság és társadalmi kötelezettség? : [Int.] / Farkas Gábor
In: King magazin. – 4. évf. 10. sz. (2004. júl. 1.), p. 8.
Három egészségügyi dolgozó elismerése
In: Petőfi népe. – 60. évf. 257. sz. (2005. nov. 3.), p. [4.]
Vonzó jövőkép, fejlődési lehetőség : [Int.]
In: Kecskeméti lapok. – 101. évf. 46. sz. (2005. dec. 15.), Gyógy-hír mell., p.7.
Megbízott igazgató a kórház élén : Stabil gazdasági és szakmai színvonalon / T. T.
In: Kecskemét magazin. – 1. évf. 7. sz. (2006. aug.), p. 36.
Névjegy : Dr. Svébis Mihály
In: Kecskemét magazin. – 1. évf. 7. sz. (2006. aug.), p. 36.
Az új főigazgató : [Int.]
In: Kecskeméti lapok. – 102. évf. 40. sz. (2006. nov. 9.), Gyógy-hír mell., p. 1, 2.
Nagy változás előtt a megyei kórház : Interjú dr. Svébis Mihály főigazgatóval
In: Alföldi civil napló. – 2. évf. 4. sz. (2008. ápr.), p. 3.
Már iskolásként a sebészi pályára készült : Nem szívesen szakadna el a gyógyító munkától a kórházigazgató / Sipiczki Sándor
In: Kecskeméti lapok. – 105. évf. 5. sz. (2009. márc. 18.), p. 1, 8-9.
In: Petőfi népe. – 66. évf. 63. sz. (2011. márc. 17.), p. 3.
Magas állami kitüntetést kapott Svébis Mihály.
In: Bács megyeháza. – 6. évf. (2011. márc.), p. 6.
Országosan elismert kecskemétiek / Gál Orsolya, Bera Linda
In: Kecskeméti lapok. – 107. évf. 9. sz. (2011. márc. 17.), p. 9.
A Bács-Kiskun Megyéért Díj kitüntetettjei
In: Bács megyeháza. – 6. évf. (2011. nov.), p. 2.
Átvette kinevezését a kórház régi-új főigazgatója / H. I.
In: Petőfi népe. – 67. évf. 183. sz. (2012. aug. 6.), p. 2.